idomított sörbarátok
sörhöz jutni nem csak kreatív technikákkal lehetséges, van annak 1 sokkal egyszerűbb, mondhatni ősibb, a férfilélek mélyén uralkodó elemi módja is, elvenni azt a másiktól.
már ha sikerül...
sörhöz jutni nem csak kreatív technikákkal lehetséges, van annak 1 sokkal egyszerűbb, mondhatni ősibb, a férfilélek mélyén uralkodó elemi módja is, elvenni azt a másiktól.
már ha sikerül...
a sörhözjutás praktikáinak lehetnek nem tervezett, váratlan, de minden további nélkül vállalható következményei is. na és akkor mi van?
ahhoz persze, hogy legyen mit kinyitni és utána jókat pisilni, sörhöz kell jutni. ennek módozatai számosak, a szomjas ember és a sörkreatívok elszántsága és képzelete nem ismer határokat. és celebeket...
a pisilés férfiúi körben már gyerekkortól virtusjátéknak számít (vö kardozós csaták a fiúvécében, ki tud messzebb, később pisilés a hóba (kapcsolódó vicc itt stb, lányok ezt nyilván nem is érthetik)
azon anatómiai abszurd - mely kifejtésével e. m. remarque remek regénye is kezdődik - hogy a nemzés és a kiválasztás legfontosabb férfiszerve ugyanaz, érthető módon involválja az emberhímek vetélkedési hajlamát a vizelés terén is.
a sörivás anatómiai meghatározottságait érintettük már a száj, a kéz és a fogazat viszonylatában, de ejtenünk kell néhány szót a legevidensebb biológiai következményről, az eleddig csak szexuális relációjában emlegetett heveny, és az elfogyasztott mennyiséggel exponenciálisan sűrűsödő intervallumú vizelési ingerről.
nem könnyű ennél erősebb insightot találni a sörözők körében, hisz a pisilés maga mindenképp obligát élmény, legyen az kellemetlen nyűg vagy hatalmas megkönnyebbülés.
első példánk e kettősséget igyekszik üzenetté egybegyúrni, számomra több mint zavarosan (most akkor a dobozokat is kipisili?, ez az insight inkább csak a a szétporlasztott veseköveseknek jöhet be, bocs az érintettektől)
ha túlélőkészletünkből pedig felelőtlenül kifelejtenénk mobil kis sörnyitónkat, s nem akarjuk tönkretenni fogazatunkat vagy értékeinket, a legjobb megoldás, ha fixen szerelt kupaktalanító alkalmatosságokat szerelünk minden arra alkalmas és alkalmatlan helyre,
az ember, mint tudjuk, az életét szerszámok használatával könnyebbé tevő állat, így a technikai civilizáció - a fogorvosok bánatára és műgyűjtők örömére - hamar megoldotta a sörhöz jutás gépesítésének problémáját.
s bár a sörnyitónak talán nincs olyan mitologikus archetípiája, mint rokonának a dugóhúzónak,
a sörösüveg kinyitásának, ha már nincs erre alkalmas fogazatunk, v ha szimplán féltjük mosolyunk igézőségét, számtalan alternatív megoldása is létezik. főszabály szerint nincs kinyithatatlan palack, csak ügyetlen férfi (kb olyan evidencia, mint hogy nincs rossz nő, csak kevés sör).
kerüljön kezünkbe tehát bármilyen tárgy, használjuk bátran és kreatívan,
a sörfogyasztás anatómiai kellékeinek számbavételekor, az obligát száj és kéz után ne feledkezzünk meg egy, talán ritkábbnak előforduló, de korántsem lényegtelen testrész használatról.
a söröskupak kényszerhelyzeti, foggal való eltávolításáról, amit mindeddig honi kocsmai folklórnak, egyfajta hungarikumnak gondolhattunk volna, lám kiderül, h bizony nem csak hogy történelmi tradíció,
a kéz szerepe a sörivásban c. ergonómiai okfejtésünket folytassuk 1 reklámantropológiai toposszal, jelesül annak bemutatásával, h mi történik azon roppant életszerű, insightgazdag helyzetben, mikoris az utolsó üveget egyszerre akarjuk megszerezni valakivel.
e remek kis podcast sergio leone-i erővel érezteti meg velünk a férfilélek mélyén lapuló ősi, vad állhatatosságot.
az emberi test anatómiája és a sörivás összefüggéseinek vizsgálatához eddig csak a (táncos) láb és a jó nagy száj szolgáltatott némi adalékot, de lássuk, mi a helyzet az aktus obligát közvetítőjével, a kezünkkel.
a kéz sok mindenre jó,
a sör- és zeneipar reklámtudományi egymásratalálását egészítsük ki 1, a sörnek a sztárvilág feletti hatalmát példázó szösszenettel,
a gitár és sör tudatalatti kapcsolatára pedig egy egész kampányt is jól rá lehet építeni
a sörfogyasztási szokásokat, mint a nemek örök harcának állóháborúszerű jelenségét immáron meghaladva térjünk rá egy szintén szignifikánsnak mondaható reklámantropológiai viszonylatra, nevezetesen a sör és a modern tömegkultúra másik nagy konglomerátumának, a zenének (ab ovo a rakendrollnak) kapcsolatára.
mint azt már illusztráltuk volt, a rockzene nagy mítoszainak eredete is elválaszthatatlan a sörözés kultúrájától, de kockáztassunk meg egy másik, szokás szerint áltudományos teóriát is. a másik nem iránti gerjedelem ígérete ugyebár nem tipikusan sörkommunikációs alapelem, de a jellemzően férfiúi célcsoportnak van egy másik, nem kevés erotikus asszociációval rendelkező kultusztárgya is, nevezetesen a gitár.
egyesek szerint fallikus szimbólum, de legalább ennyire bír női attribútumokkal is. j. m. hendrixről mondogatták, h valósággal szeretkezik a gitárjával, de ha vki ott volt a fekete bárány koncerten, s a bizottság együttes első nagynyilvánosságú fellépésén, emlékezhet, h ef zámbó a lány kéne nékem c. dal gitárkísérete közben forgatván a hangszert bemutatta, arra 1 jókora női genitálé van pingálva hátulról, mintegy kihangsúlyozva a bonyolult szöveg valódi értelmét.
egyszóval, gyenge lábakon álló feltételezésünk szerint a sörkommunikációban az insighthiányos szexuális motiváció helyettesíthető a gitár erőteljes szerepeltetésével.
talán a sör kommunikációja az egyetlen élvezeti alkoholtermék-marketing a viszkin kívül, ahol a primer szexuális utalások alig kapnak szerepet (prűd honi sörgyáraink még az ötlettől is viszolyognak, mint azt szily kollega felfedezte).
oka ennek nyilván a már bőven tárgyalt férfiúi hordamentalitás a kocsmázás-sörözés-meccsnézés célcsoportspecifikus viszonylatában, s ezzel szoros összefüggésben a női nem ezt több mint kritikusan véleményező hozzáállása.
persze ne feledkezzünk meg, ama, már idézett székely eredetű népi alkohológiai megfigyelésről sem, h szemben pl. a borfogyasztás romantikus-erotikus attitűdjével, hát a sör (amitől persze köztudomásúlag nem lehet berúgni) hatása a nemi gerjedelemre esetleg a pisiszex iránt rajongók viszonylag szűknek feltételezett szubkultúrájkában örvendhet feltétlen sikernek..
esetleg egy gyengédebb szado-mazo szituációban,
folytatva a gondolatkísérletet a nemlétező női sörfogyasztási szokások ivásszociológiai feldolgozásáról, következzék két kampánypéldabeszéd a férfi-női hasonlóságokról és különbözőségekről.
hogy készül egy nő a sörözésre?
a női nem ellentmondásos (v)iszonya a sörözés és az azt végrehajtó férfitársadalom relációjában erős insightelem a sörös reklámokban.
s ha nem elsődleges célcsoportjai is ők a sörkommunikációnak, néhány munka megkockáztatja ama eleve nehezen feltételezhető helyzet feldolgozását, ha a nő is iszik, mégpedig ad absurdum, sört bizony. ahogyan ezt az alábbi két kis etűd is megfogalmazza, úgy tűnik van ezen mit meglepődni.
könnyen lehet, hogy női szemmel férfiúi nemünk egyik legvisszataszítóbb vonása (az állandó sörözhetnéken, meccsnézézésen kívül) a rendrakástól való beteges viszolygásunk. tehetünk ellene, úgysem fog sikerülni:
a férfi-nő viszony a mindenkori művészetek alapkérdései közé tartozik. anélkül, h sekélyesen s közhelyesen nekiállnánk tárgyalni a különbözőség és vonzalom e különös, dinamikus egyensúlyát - melynek nem utolsósorban az emberi nem fennmaradását is köszönhetjük - vizsgáljuk meg, mit tud a kérdéshez a söripari reklámtudomány hozzátenni. alaphelyzetként kezelhetjük azt a közkeletű vélekedést, h a férfiúi sörfogyasztás (és futballrajongás) antagonisztikus ellentétben áll a női nem ideális kapcsolatról való elképzeléseivel. filozófikusabb megfogalmazásban:
futballrajongó embertársainkat megértő sajnálattal szemlélve persze nem tagadható, h a sörfogyasztás potenciálja töredéke lenne a mainak, ha nem létezne a meccsnézők hatalmas, modern kori törzsekre tagolódó tömege. így aztán több, mint érthető, h a sörkommunikáció kitüntetett célcsoportjai ők, a meccs=sör, sör=meccs egyszeregyében élő, a reláció megvalósításában lehetetlent nem ismerő férfiúi.
kocsmasporttudományi fejtegetéseink végére hagytuk az alapevidenciát, a legnépszerűbb világsport, vagyis a futball és a sörözés viszonyrendszerének tárgyalását.
láthattuk, h szinte nincs olyan sportág, amit ne lehetne felhasználni a fizikai tevékenységet, hát leginkább nélkülöző masszív sörfogyasztás reklámozására. e szerteágazó, s a különféle sporttevékenységket szórványosan felhasználó kommunikációs stratégiák kutatása közben találtunk egy olyan sportmotívumot, ami valami oknál fogva súlyánál és népszerűségénél sokkal nagyobb reklámantropológiai szereppel bír.
hogy mi bírhat az ejtőernyőzésben olyan releváns hatással a kreatívok sörirányos gondolkodására, h számos reklámmunkában visszaköszönjön, minden erőfeszítésünk és az áltudományos magyarázatok iránti határtalan rajongásunk ellenére részünkről megfejtetlen maradt. legyen ez a jövő reklámantroplógusainak a poincaré feltevése
a férfiúi hüllőagy legmélyebb zugában rejlő, amúgy életfontosságú sör- és sportközpont oly szoros kapcsolatban áll egymással, h ad absurdum meg is fordulhat a képlet és nem csak sört reklámozhatunk mindenféle lehetetlen sportokkal, hanem viszont is, tisztességes sporteseményeket kocsmai léhűtőkkel. nem is akárhogy.
a jó kocsma tehát nem csak a szocializáció és a közösségépítés romlott fényt hányó alapintézménye, de ha kell, mindennapi stadionunk is. vannak ugye a klasszikus kocsmasportok, melyek eleve ide születtek, s valódi, nemes tömegsportnak számítanak,
a xx. sz-i sportkultusznak vannak persze árnyoldalai is, az abban rejlő szublimált erőszakpotenciált és hordaidentitást a politikai demagógia is felismerte sajnos. mindenféle diktatúrák nagyszerű ellenfele, sir winston leonard spencer churchill, címben idézett élethosszító és életminőségjavító filozófiája így akár politikai hitvallásként is értelmezhető.
de ha már a reklámtudományi axióma szerint sörözéshez mindenképpen kell vmi sportféleség, hát akkor maximum így (esetleg az általunk is örömmel űzött, saját fejlesztésű fejbenfutás és ülőtánc sorolható még a kategóriába)