a bél színe és a bika vére
maradva a borkommunikáció élvezeti megközelítésénél, nem maradhat ki az egyik leghálásabb téma, a már emlegetett gasztronómiai viszonylat. az étkezés és a borivás hosszú, elnyújtott élvezete tényleg a bornépek sajátja.
hogy a világ is elhiggye, hogy nem pálinkanép vagyunk, annak a társadalmi mentalitás és a gazdasági helyzet változása alapfeltétele, de a m. gasztronómia és borkultúra együttes, sok munkával, tanulással és (nem jellemző) alázattal járó fejlesztése a lehetősége.
mert mihez is iszunk bort, s milyet?
húsokhoz mindenképp. főszabály: színre színt, vöröshöz vöröset, vérre vért.
(heniál, mondaná picasso-papa)
meg sajthoz. vöröset szigorúan, s az étkezés legvégén (esetleg magában, csak úgy az ízéért)
(ez az az emlegetett bekaa-völgyi bor)
s bár a mediterrán menüben a pasta a főfogás (az antipasti, pld a hús) előtt szerepel, amolyan függelénként említsük meg: vörössel ezt is.
(hogy a dugóhúzó-asszociációkat is kiegészítsük...)
