és csak csöng, csöng a telefonom...
mér van az, h a temetésről a legtöbb reklámcsinálónak (kreatívnak?) az jut eszébe, h a legcikibb, ami megtörténhet, h megcsörren az ember mobilja.
csak nem vmi ősi, atavisztikus emlék mozog a tudatunk alján? vagy csak a bunkofón korszak hagyott ilyen mély nyomokat bennünk (insightvadászatos megközelítés)? mai témánk tehát, számolatlanul: telózás a temetőben - reklámegyezés fesztivál.
freud szerint senki sem tudja elképzelni a saját temetését. vagy mégis? (felirat:ez a szolgáltató a föld alatt is működik (metrón, alagútban, sírgödörben stb)
lefedettség:) itt is van, a szó morbid értelmében is (vö. szemfödő). maga a munka meg a szolgáltatók által aranykorát idézi, mikor még a hívott fél is fizetett.
az emlegetett bunkofón korszak mementója. tkp tcr, tudni kell kikapcsolni. jó munka, bár kb annyira őszinte, mint a dohánygyárak leszoktatókampánya.
na ennek aztán se füle, se farka. viccesnek szánt idétlenkedés, csak h szóljon az a teló a temetésen ezerrel. (a jó belemagyarázósan előadott lélekvándorlás is csak 1 értelmezési kísérlet, attól nem lesz jó egy reklám, h meg kell fejteni, mint egy posztmodern irodalmi művet. ld. még arany jános: gondolta a fene)
antitézis: ők viszont jobban jártak volna, ha előveszik a mobilt a szertartáson.
(és csak hogy idejekorán figyelmezzünka a később részletesenn kifejtésre kerülő holivúdi produkciók kontra reklámok popkulturális viszonylatára, tekintsük meg ehhez a big lebowski vonatkozó jelenetsorát)
